Tüskecsarnok, Budapest

Sok időbe telt, mire megvalósult.

A magyar fővárosban álló, feltűnő többcélú csarnokot 2014-ban adták át. Eredetileg az 1995-ös világkiállításra kezdték építeni, amelyet Bécs és Budapest rendezett volna közösen. A világkiállítás megrendezésétől való visszalépés után azonban felfüggesztették az építését. A közel 20 évvel későbbi átadásra ezért igyekeztek mindent tökéletesre megcsinálni.

Objektumadatok

Új építésű többcélú csarnok

Építész: Lázár Antal

Befejezés: 2014

SCHELL termékek: PURIS SC-M önelzáró mosdócsaptelep, LINUS Basic SC-M falba építhető zuhany

A csarnokról már messziről látszik, hogy különleges épületnek tervezték. Annak legfeltűnőbb eleme a kupolatetőn elhelyezett 84 „tüske”. Ezek segítségével természetes fénnyel világítható meg az alatta lévő pálya. Éjszakánként színes fényekkel lehet megvilágítani a meredek falú üveggúlákat, hogy felhívják a figyelmet az ott zajló rendezvényre.

Annak érdekében, hogy ne legyen olyan nyomasztó az épület tömege, félig a földbe süllyesztették. A csarnokban 3000 néző számára alakítottak ki ülőhelyeket. Túlnyomórészt jéghokimeccseket rendeznek itt, például az első osztályú MAC Budapest hazai meccseit. Ugyanakkor amatőr sportolók és a közeli egyetem diákjai is használhatják azt.

SCHELL-termékek

Építészeti szempontból kevésbé látványos, de minőségi a szaniterhelyiségek felszerelése, amelyhez a SCHELL higiénikus és tartósan esztétikus megjelenésű szerelvényei mellett döntöttek. A kiváló minőségű mosdó- és zuhanyszerelvények nem csak rendkívül könnyen tisztíthatók és hosszú élettartamúak, hanem a vízzel is takarékosan bánnak. Hiszen annak, amire 20 évig vártak, muszáj tartósnak lennie.