SV EATON sportlétesítmény, Ziersdorf

Ziersdorf sportklub

Központi életteret igényeltek ennek a kis osztrák településnek, Ziersdorfnak a lakói is, ahol a településközpontban található régi sportpályának új lakások és sorházak építésének kellett helyet adnia. 

Objektumadatok

Építés ideje: 24 hónap

Megnyitás: 2013. március

Építtető: Ziersdorf önkormányzata

Építési költségek: kb. 1,4 millió euró

SCHELL-termékek: LINUS D-SC-M falba építhető zuhany

Cserébe egy elegáns, új sportlétesítmény épült Ziersdorf határában. Elkészülése óta a helyi SV EATON futballklub otthona. A főpálya és az edzőpálya mellett ma már egy klubház is található itt, ahol lelátók, bár, modern kabinok és vizesblokkok várják a játékosokat és a vendégeket.

Az új sportlétesítmény 2013. márciusi átadása az SV EATON kereken 90 éves fennállásának egyik csúcspontja volt. Azóta 8 csapat – köztük 6 utánpótlás csoport – mintegy 130 futballistája szinte naponta használja az épületet edzésre és meccsek lebonyolítására. Különösen az öltözők és a zuhanyozók vannak erős igénybevételnek kitéve, ezért Ausztria vezető építőipari vállalata, a STRABAG strapabíró, víztakarékos szerelvényeket biztosított a vizesblokkokban.

A LINUS D-SC-M zuhanyszerelvényt a fejlett technológia, a strapabíró, teljesen fémből készült ház, az üzembiztonság és a modern dizájn jellemzi. A korrózióálló, önelzáró kartus közvetlenül a működtetés után elindítja a vízfolyást. Az előre beállított működési idő pedig víztakarékos működést biztosít, és fokozatmentesen állítható 5 és 30 másodperc között. A forrázásvédelem érdekében az üzemeltető korlátozhatja a meleg víz hőmérsékletét. 

A LINUS D-SC-M magasra helyezi a higiéniát és az egyszerű használatot: a recézett keverőfej nagyon könnyen elforgatható a meleg vagy hideg víz oldalára, és kiváló kezelést biztosít a vízhőmérséklet beállításához. A vizet és a szappanmaradványokat egyaránt taszító, sima krómfelületek könnyen tisztíthatók, így higiénikus körülményeket biztosítanak a vizes helyiségben.